Fusermunka 180 millió euróért Hompoth Loránd 2009.09.10. 08:34
Korrupciógyanú a Kökös–Maroshévíz útszakasz javítása körül
Radu Berceanu szállításügyi miniszter februári látogatása során szenzációszámba menő kijelentéssel lepte meg az egybegyűlteket. Ígéretet tett arra, hogy még az elkövetkező két év folyamán az E579-es európai út Kovászna, Hargita és Maros megyéket érintő részét, a 12-es országutat a Kökös – Sepsiszentgyörgy – Csíkszereda – Maroshévíz vonalon, valamint a 15-ös országutat a Maroshévíz–Szászrégen szakaszon felújítják.
Elkészültek a tervek, megtörtént a kivitelezési licit is. A tenderfüzet tartalmazta az út alapjának megerősítését, ahol erre szükség van, valamint a teljes szakasz borítását egy húszcentis teherbíró réteggel, a 11,5 tonnás tengelysúlyú járművek forgalmának megfelelő módon. A tulajdonképpeni útfelület fenti módon tervezett felújítása mellett a csapadékvíz elvezetésére szolgáló árkok, támfalak kialakítása, a bekötőutak javítása 25 méternyi szakaszon a főúttal való keresztezéstől, valamint az úttest festése, kitáblázása is helyet kapott a licit tenderfüzetében.
A licit, amelyet a román „aszfaltkirály” Dorinel Umbrărescu cége, az UMB Spedition şi Technostrade nyert meg, egyetlen elbírálási kritériuma a „legolcsóbb ajánlat nyer” elvén működött – tudtuk meg nem hivatalos forrásokból. A dolog egyik pikantériája, hogy a több szakaszra osztott munkálatokból kettőt ez a cég annak ellenére nyert meg, hogy volt ugyan jobb árajánlat, ám a versenytársat a második körben kizárták. Az ürügy: „nem teljes a benyújtott iratcsomó”. A másik „furcsaság”, hogy lapunk birtokába jutott hivatalos dokumentumok szerint az Umbrărescu cége által benyújtott ajánlatok közül csupán hármat talált elfogadhatónak az elbíráló bizottság, mégis végül négy szakasz felújítási munkálatait nyerte meg a liciten.
Olcsó húsnak csak híg lehet a leve – a régi igazság ez esetben is beigazolódni látszik, hiszen miután dömpingáron, gyanús módon megnyerte a licitet, az UMB Spedition si Technostrade alkudozni kezdett az országos útgondnokság (CNADNR) illetékeseivel a kitűzött munkálatok „egyszerűsítéséről”. Sikerült rávenniük az intézményt, hogy utólag egyezzenek bele néhány, az eredeti tenderfüzetben felvállalt munkálat el nem végzésébe. Az utólagos módosítások alapján a cég nem erősíti meg a beígért húsz centiméter mélységben az útalapot, nem javítja ki a hidakat, átereszeket, esővíz-elvezető árkokat, nem szélesíti az úttestet. A teljes körű útfelújításból valójában fusermunka lesz, ami 180 millió eurójába kerül az államnak, egy olyan látszatjavítás, amely a zsúfolt nehézgépjármű-forgalom miatt néhány év alatt tönkremegy.
Korodi Attila parlamenti képviselő az ügy kapcsán interpellációt nyújtott be tegnap. Az Emil Boc miniszterelnökhöz, illetve a szállításügyi miniszterhez intézett dokumentumban kéri annak ellenőrzését, hogy megfelel-e a valóságnak az a tény, hogy a licitet követően a kivitelező kérésére egyszerűsítették az eredeti tenderfüzetek műszaki követelményeit. A képviselő felszólította a miniszterelnököt, hogy bízza meg a Miniszterelnöki Hivatal Ellenőrző Testületét egy tüzetes vizsgálat lefolytatásával az ügyben.
– Ha kiderül, hogy módosultak a tenderfüzetek a licitet követően, az eset teljes mértékben kimeríti a korrupció fogalmát – nyilatkozta Korodi. – Tulajdonképpen örülni kellene annak, hogy lesz egy frissen felújított út Székelyföldön, de sajnos a jelenlegi tevékenység alapján úgy tűnik, nem lenne tartós az öröm. Néhány év alatt teljesen tönkremegy majd az aszfalt, az Európai Fejlesztési Banktól kölcsönként kapott pénz pedig fölöslegesen repült ki az ablakon – tette hozzá borúlátóan a képviselő.
A lapunk birtokába jutott iratok, valamint a nem hivatalos forrásból származó információk alapján kiderülhet, hogy az útjavítás címszava alatt elkövetett fércmunka eredménye – út helyett – csupán egyesek zsebeinek megtömése lesz, magas rangú állami hivatalnokok hatékony segítségével.
Dorinel Umbrărescu a központi sajtónak adott nyilatkozataiban természetesen cáfolja, hogy így állnának a dolgok:
– Az út alapja jó állapotban van, nincs amiért, és nem is vehetünk le róla egyméternyi töltést, hegyvidéken az utak kopórétegét nem szokás lemarni. Hét méterről kilencre szélesítjük az útszakaszt olyan módon, hogy 25 centi mélyen leásunk az úttest mellett, ezt pedig tört kővel töltjük fel, majd az egészre több rétegben egy összesen 19 centiméteres aszfaltréteget viszünk fel, a hidakat, átereszeket is megjavítjuk. Ez nagy munka, nem lehet mindent egy nap alatt elvégezni – közölte a romániai „aszfaltkirály”.
Tisztább lehet a kép, amikor megérkezik a hivatalos válasz Korodi interpellációira, ennek az érvényben levő jogszabályok szerint legtöbb két héten belül meg kell történnie.