2010.09.07. kedd
Akkreditálták a Sapientiát

Kovács Tímea
2010.07.23. 11:34

Örvendetes hírt kapott tegnap a Sapientia – EMTE: a Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Bizottság tegnap akkreditálta az egyetemet. A döntést az EMTE tusványosi sátrában Tőkés László, Markó Béla, Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke és Dávid László, az egyetem rektora jelentette be.

Tíz esztendő után nagy öröm, hogy itt jelenthetjük be az akkreditáció hírét – mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke. „Tíz évig folyamatosan tiltakoztunk és rimánkodtunk saját kormányainknak, engedjék meg, hogy visszaállíthassuk az önálló erdélyi magyar felsőoktatást. Bölcs döntés volt tíz évvel ezelőtt a magyar kormány részéről, hogy tovább ne kelljen várni, hanem megadta a támogatást. Száz évig abból élünk, ami tíz év alatt megtörtént” – tette hozzá Kató.
Markó Béla miniszterelnök-helyettes szerint az erdélyi magyar egyetem helyreállításával jóval több mint 10 ezer fiatal tanulhat anyanyelvén Erdélyben. „Ha nem is úgy, ahogy húsz évvel ezelőtt elterveztük – hiszen önálló állami egyetemről még nem beszélhetünk –, de a Sapientia küszöbén áll annak, hogy minden szempontból a parlament által is jóváhagyott, akkreditált egyetemmé váljék” – mondta Markó, hozzátéve, a kormányon lévő RMDSZ kötelessége minden akadályt elhárítania ahhoz, hogy a parlament is megszavazza a törvényt.
A Sapientia – EMTE 2007-ben kérte a hat évvel korábban elindított szakok elismerését és tavaly a teljes intézmény akkreditációját.



Stagnál a múzeumok akkreditálása
Sapientia–MÜTF: közeledő vagy egybeolvadó szálak?
„Évek óta tartós a PR iránti érdeklődés”
Akkreditálták a Sapientia mérnöki szakjait
Csoportterápiára szorulhat a Sapientia


Legfrissebb

Legolvasottabb

letsdoitromania


zergeszakbolt, iglu, sáto


Impresszum | Médiaajánlat | Ofertă de publicitate