2010.09.07. kedd
Egyenlő esélyekkel

HN-információ
2010.07.29. 08:20

A mozgáskorlátozottak számára építettek feljárót a csíkszeredai megyeházán, a létesítmény pedig az intézményhez babakocsival érkező szülők bejutását is megkönnyíti.

Elkészült a mozgáskorlátozottak számára épített feljáró a csíkszeredai megyeházán. A székely lobogó, egyben megyezászló kék-arany színeit viselő szalagot tegnap vágta el Borboly Csaba megyeitanács-elnök és Józsa Csaba, a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezetének alelnöke. Az önkormányzat vezetője annak fontosságát hangsúlyozta, hogy minden állampolgár egyenlő eséllyel jusson be az intézményekbe. „Azon dolgozunk a polgármesterekkel is, hogy ne adjanak engedélyt olyan középületek építésére, ahol nincs a mozgáskorlátozottak számára feljáró” – jelentette ki a tanácselnök, hozzátéve, ezáltal a megyei önkormányzat közelebb kerül az emberekhez, és jó példával szolgál más közintézmények számára is. Ráadásul a babakocsit toló szülők is igénybe vehetik a feljárót, hiszen eddig nekik is gond volt bejutni az épületbe.
Józsa Csaba alelnök megköszönte a megyei önkormányzat pozitív hozzáállását, és bízik abban, hogy a jövőben is jól együtt tud működni az egyesület a közhivatallal. Birta Antal, a megyei tanács vagyongazdálkodási igazgatója elmondta, bár eddig is fenntartottak a mozgáskorlátozottak részére parkolóhelyet a megyeháza garázsánál, ezentúl az épület főbejáratánál is rendelkezésükre áll két hely.
Az ünnepélyes átadáson jelen volt Zsók Szilárd, a kivitelező cég gazdasági igazgatója is. A tavaly ősszel elkezdett munkálatok összértéke több mint 45 ezer lej, és ezzel a beruházással párhuzamosan elkészült az a bejárat, amely közvetlenül a megyeháza alagsorába vezet, értéke közel 40 ezer lej.




Legfrissebb

Legolvasottabb

letsdoitromania


zergeszakbolt, iglu, sáto


Impresszum | Médiaajánlat | Ofertă de publicitate