2010.07.29. csütörtök
Az SC nyerte az alapszakaszt

honline
2010.02.08. 10:39

Megosztozott a győzelmen Bukarestben a Steaua és a Sport Club: szombaton a fővárosiak, vasárnap este a csíki hokisok nyertek. Az első találkozón három csíki hokis is mérkőzésbüntetést kapott, ketten pedig lesérültek.

A szombati mérkőzés első harmadában a Steauának minden bejött, a Sport Clubnak pedig semmi nem sikerült. Gliga, Butucsnov és Piszarenko révén a 13. percben már három góllal vezetett a Steaua, a 34. percben Butucsnov duplázott. A negyedik gól után a fővárosiak a testjátékot kezdték elég durván alkalmazni, amelynek verekedés lett a vége. Az Emeljanenko és Hruby közötti ökölvívópárharc nagy vesztese Kósa lett, a csíkiak védője a cserepadról ugrott be csitítani, ezért végleges fegyelmit kapott. Egy perccel később Kosztandi szabálytalanul blokkolta Antal Istvánt, de ezt a játékvezetők nem vették észre. Antal törlesztésképpen egy, a palánk mellett kialakult halom közé ugrott, gesztusáért végleges fegyelmit kapott. Az esetek után kissé alábbhagyott a durváskodás a jégen, de több olyan palánk melletti szabálytalanságot elkövettek a Steaua idegenlégiósai, amelyért jobb helyeken zuhanyozni küldik a vétkeseket.

Az 52. percben Sprencznél is elszakadt a cérna, beszólt a játékvezetőnek, amiért fegyelmi büntetést kapott. Ám amikor a büntetőpadra ment, hokibottal rácsapott a palánkra, ezért végleges fegyelmivel sújtották. A meccs hajrájában Moldován és Papp is bevette Catrinoi ketrecét, majd időt kért a csíkiak edzője, lehozta a kapust, de Zabludovszkij betalált az üres ketrecbe, a találat egyben a fővárosi­ak 5–2-es győzelmét jelentette.

A vasárnapi meccs a szombati ellentéte volt, habár ezen a találkozón sem játszott túl rosszul a Steaua. Hozó és Bluks sérülés, Antal István eltiltás miatt nem játszhatott, Virág és Zsók pedig nem is utazott Bukarestbe, így csak három sorral álltak ki a bajnokok a Steaua ellen. Ennek ellenére az első percben Niinikoski gólt lőtt, az első harmadban még Soso sportszerűtlensége volt jegyeznivaló.

A második harmad elején Niinikoski, a szünet előtt két perccel Szőcs is eredményes volt, a 45. percben Péter révén már néggyel vezetett a Sport Club. Zabludovszkij szépségdíjas találata az 54. percben esett, egy perccel később Sprencz állította be az 1–5-ös végeredményt.

Érdekesség, hogy a meccsen a Mihai Flamaropol Műjégpálya tetőszerkezetén is átjutott a hó, a két csapat hokisai hóesésben játszották a meccset.

Közel volt a meglepetés
A Gyergyószentmiklósi Progym nehéz perceket okozott a hazai jégkorongbajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában a Brassói SCM Fenestela 68 csapatának. Noha a barcaságiak mindkét mérkőzést megnyerték, szombaton az utolsó előtti percben lőtték a döntő gólt, míg vasárnap az utolsó harmad 1–1-gyel kezdődött.

Szombaton Zerkula révén a hatodik percben szereztek vezetést a brassóiak, az egyenlítő találat a 24. percben esett, ekkor Bálint volt eredményes. A 38. és a 42. percben Antal góljai révén elhúzott a barcasági csapat, ám Ambrusnak is sikerült duplázni, előbb a 42., majd az 55. percben talált a hazaiak ketrecébe. Arról, hogy ne legyen meglepetés Csíkszeredában, Elekes gondoskodott a meccs utolsó előtti percében, így Brassó 4–3-ra nyert egy iramos és izgalmas mérkőzésen.

Vasárnap a harmadik percben Bálint révén vezettek a gyergyóiak, a 19. percben Sára büntetőlövést hibázott, így az első pihenőre a vendégek mehettek előnnyel. Csak a meccs második felében sikerült a barcaságiaknak kiegyenlíteni, a 31. percben Góga ellentámadásból vette be Molnár ketrecét. Az utolsó harmad második percében eldőlt a meccs, egy perc alatt Tankó, Nyerges és Antal is bevette a gyergyóiak kapuját, az utolsó találatot – akárcsak egy nappal korábban – Elekes érte el az 55. percben, 5–1-re nyert Brassó.

A két meccs játékképe alapján az elsőn volt nagyon közel a gyergyói csapat a bravúrhoz, sajnos a nyomást nem bírták az utolsó percekben a piros-fehérek. Tegnap viszont 28 percig vezettek, egy rövidzárlat viszont megpecsételte sorsukat egy perc alatt.

A 2009/2010-es hazai bajnoki alapszakasznak vége, a rájátszásba az első négy csapat jutott, ahová továbbviszik az egymás elleni eredményeket. A rájátszásban az első négy csapat játszik egymással egy oda-vissza kört, ezt követően rendezik az elődöntőket.

Az alapszakasz végeredménye
1. Sportklub 20 18 0 1 1 236–34 55
2. Steaua 20 17 1 0 2 156–40 53
3. Brassó 20 12 0 0 8 119–68 36
4. Progym 20 7 1 0 12 63–102 23
5. Sportul 20 2 0 1 17 44–217 7
6. Dunărea 20 1 1 1 17 53–210 6

A rájátszás állása
1. Sportklub 12 10 0 1 1 77–26 31
2. Steaua 12 9 1 0 2 59–27 29
3. Brassó 12 4 0 0 8 34–45 12
4. Progym 12 0 0 0 12 17–89 0

Szabálymódosítások
Rangadóval startol a MOL Liga
Horváth László lehet
a Sportklub új elnöke

Kilenccsapatos lesz a MOL Liga
Körvonalazódik a csíkszeredai hokicsapat programja


Legfrissebb

Legolvasottabb

letsdoitromania


zergeszakbolt, iglu, sáto


Impresszum | Médiaajánlat | Ofertă de publicitate