Az első csíki sízőkorosztály

HN-információ
2010.07.29. 08:22

Holnap mutatják be ünnepélyesen Pál Pál Előd A Csíki Síiskola című könyvét. A könyv a sportág 76 éves csíki történetéről, sikeres sízőiről, csapatairól, valamint a környék történelmi, illetve aktuális versenypályáiról szól, képekkel illusztrálva.

A szerző tizenkét évig versenyszerűen síelt, a könyv megírásához az ötletet Bónis Ferenc adta. Pál Pál Előd a síedzőtől kapott kéziratokból indult ki, a könyvet a tavaly ősszel elhunyt tanár emlékére írta. A Csíki Síiskola című kötetet pénteken este hat órakor mutatják be Csíkszeredában, a Hargita Vendégváróban.

Bónis Ferenc emlékirataiból

1969-ben a csíksomlyói I–III. osztály testnevelőóráit tartottam, majd novemberben kiosztottam ötven pár sílécet. Ez volt az a két csapat, amellyel elkezdtem edzői pályafutásomat. Az ötvenből tavaszra 15-17-en maradtak, két-három év múlva 7-8-an, végül 5-en. Három bajnoki címet és érmeket szereztünk. A bajnokok Adorján Károly, Balázs Mária, Balázs Zsolt, Petres Csilla és Péter Árpád voltak.
A második generációt Kristály Péter, Imets Lóránt, Lukács Enikő, Mátyás István és Magyari Tibor, a harmadikat Becze Csaba, Bónis Attila, Becze Zsolt, Tófalvi Ernő, Lukács Csilla, Becze Annamária, Bónis Annamária és Borsody Enikő alkották. Ezután magyarországi tartózkodásom miatt pár évet kihagytam, és csak három csíkit edzettem: Bónis Attilát és Annamáriát, valamint Kristály Pétert. A negyedik generációhoz Szabó Melinda, Miklós Edit, Petroczki Lilla (Székelyudvarhely) és más sízők (Szabó János, Pál Pál Előd, Nagy Norbert, ifj. Bíró Tibor) tartoztak, akikkel táborokba jártunk. Megjegyzem, hogy Péter Árpád Silló Gézától, Lukács Csilla Szabó Máriától, Mátyás és Magyari Gyergyóból, Borsody Enikő Szabó Nándortól, Szabó Melinda és Miklós Edit Bíró Tibortól kerültek át csapatomba.
A 60-as évek végén, a 70-es évek elején az első hó leesésétől kezdődően általában itthon készültünk, vagyis a „somlyói nyereg”-ben, amelyet később a mostani sípálya alja váltott fel. Ahogyan a hó olvadni kezdett, kimentünk a Hargitára, ahol a mai Miklós pályán áthaladó úttól lefelé, illetve a „Relé” alatti területeken síztünk. Téli, tavaszi táborok többnyire a Bucegi-ben (10-14 nap) voltak. Szezon közben egyre több időt töltöttünk Brassó-Pojánán és a Bucegi-ben, ahol elfogadtattuk magunkat fegyelmes és tiszteletteljes viselkedésünkkel. Nehéz volt: a csapat egyharmada kapott egyszemélyes ágyat, a többieknek osztozniuk kellett társaikkal. A 70-es évek közepétől egyre többet készültünk Pojánán és a Bucegi-ben, ami a felkészülés 85-90 százalékát jelentette.
Az ünnepeket nem ülhettük meg a maguk teljességében: volt egy téli és egy tavaszi központi tábor, amelyekben jól tudtunk készülni, de ahová – többször is megtörtént – a szülők lopva hozták a karácsonyfát az ajándékokkal együtt. Mostoha körülmények között voltunk kénytelenek edzeni: a zsúfoltság miatt csak annyit tudtunk készülni hat nap alatt, mint a nyugati síországok fél nap alatt. A célunk az volt, hogy fizikailag felkészültek legyünk. Rend és fegyelem volt, így jól ki tudtuk használni az időt, a csapat meghatározó emberei pozitívan hatottak a többiekre (nem volt hiányzás, lazsálás, a sportolók nem kikerülték a nehéz edzéseket).
„Nem azt néztem, mennyi van még, hanem mi fér még bele!”