Megjelent a jogszabály a betiltott „anyagokról”Hecser Zoltán 2010.02.17. 09:20
Több mint 30 hallucinogén anyag és növényi kivonat került tiltólistára. A jogszabály meghozatala és érvénybe lépése közötti időszak lehetőséget adott arra, hogy a forgalmazók időben megszabaduljanak áruiktól.
Amint már arról hírt adtunk, a kormány február 10-i ülésén sürgősségi kormányrendeletet fogadott el a hallucinogén anyagokkal és hasonló hatást kiváltó növényi kivonatokkal való kereskedés betiltására vonatkozóan. A 2010/6-os sürgősségi kormányrendelet a Hivatalos Közlöny 100-as, február 15-i számában jelent meg, és hatályba is lépett. E jogszabály tulajdonképpen két eddig is hatályos törvényt egészít ki és módosít, az illegális drogkereskedés és -fogyasztás megelőzésére és leküzdésére vonatkozó 2000/143-ast, illetve a pszichotropikus anyagok és kábítószerek, készítmények jogállására vonatkozó 2005/339-es törvényt. A tiltólistára felkerült anyagokat és kivonatokat a szóban forgó törvények módosított mellékletei tartalmazzák. A sürgősségi kormányrendelet értelmében a tiltólistára újonnan felkerült anyagok és növényi kivonatok tulajdonosai, birtoklói azokat saját költségükre 10 napon belül meg kell semmisítsék a vonatkozó törvényes előírások betartása közepette. E 10 napos időszak során a tiltólistára felkerült anyagok és növényi kivonatok termesztése, előállítása, felajánlása vagy forgalmazása, illetve azok beszerzése és megvásárlása (beleértve azok importját és exportját is) ugyancsak tilos.
A kormányrendelet megjelenését követően az ellenőrző szervek máris akcióba léptek, hétfő délután folyamán országszerte lecsaptak az ilyen növényi kivonatokat és anyagokat árusító üzletekre. Nem sok sikerrel (bár lefoglaltak, illetve elkoboztak bizonyos anyagokat), mert a kereskedőknek volt idejük lépni, ugyanis a kormányrendelet meghozatala és közzététele között eltelt napok során „kedvezményes akciók” keretében igyekeztek megszabadulni készleteiktől. Nekik viszont volt sikerük, mert az olcsó árak miatt nem hiányzott a kereslet sem. És megvolt az eredmény is: vasárnap például ilyen növényi kivonatok túlzott fogyasztása miatt csupán Iaşi-ban hat fiatal került súlyos állapotban kórházba. Furcsállandó a sürgősségi kormányrendelet közlése időpontjának ez a „szépséghibája”, ugyanis más esetekben valamilyen érdekek mentén egy adott rendelet vagy határozat még meghozatala napján megjelent a Hivatalos Közlönyben.
*
A tudatmódosító növényeket forgalmazó üzleteket ellenőrizték hétfőn a megyében – adta hírül a rendőrség kedden . Közleményük szerint az említett szerekkel kereskedő két cég három boltjába látogattak el Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson a megyei rendőrség, a szervezett bűnözés elleni osztály, valamint a pénzügyőrség munkatársai. A kontroll során 125 grammnyi porszerű anyagot találtak az udvarhelyi üzletben, az „anyagot” elküldték laborvizsgálatra.
Drogdílereket fogtakNőkből álló drogcsempész-bandaHeroin segélybe rejtve Tiltott etnobotanikai álomBetiltották a hallucinogén anyagok árusítását