2010.09.09. csütörtök
Magyarokat vertek Medgyesen

honline
2010.04.06. 19:17

Idegenek tolakodtak be hétfőn este a medgyesi Millennium-házba. Előbb a lányokkal akartak szórakozni, majd randalírozni kezdtek a magyar fiatalok ifjúsági rendezvényén. Az incidens ügyében a rendőrség csak akkor „indult be”, amikor a hír kikerült a médiába. FRISSÍTVE

Mintegy 25-30 magyar fiatal lehetett a házban, akik hétfő este locsolkodás után tértek be a zárt rendezvényre. Beszélgettek, zenét hallgattak – tájékoztatta a Hargita Népét Fazakas Mihály, az RMDSZ Szeben megyei szervezetének ügyvezető elnöke. Este hét óra után a szomszédos házból két románul beszélő, ittasnak tűnő, kisportolt testalkatú fiatalember jelent meg a szórakozó fiatalok között, mondván, hogy az ott jelenlévő lányok társaságában szeretnének szórakozni. A szervezők tudtukra adták, hogy a helyen zárt körű összejövetel zajlik. A kialakult szóváltásban a betolakodók szitkozódtak és „bozgorozni” kezdtek, majd „erősítést” hívtak a szomszédból, négy termetes és ugyancsak ittasnak tűnő fiatalember személyében. Fazakas szerint volt már eset, amikor a szomszédos ház lakói panaszkodtak, hogy a Millennium-házban szórakozó fiatalok túl hangosan hallgatják a zenét.

Az immár hat személyre gyarapodott betolakodó társaság randalírozni kezdett és „összeverték a fiatalokat” – mondta Fazakas. Hírügynökségi értesülések szerint két fiatalt mentőautóval vittek el, de Fazakas tudomása szerint csak egyikük tett feljelentést.

Mindez néhány perc leforgása alatt történt, és mire a rendőrség a helyszínre érkezett, a betolakodók visszavonultak a szomszédos házba. Fazakas beszámolója szerint a rendőrség még akkor este előállított néhányat a támadók házából kijövők közül, akiket bevittek kihallgatásra. A bántalmazottak feljelentést tettek többek között magánterület megsértése miatt.

A medgyesi Millennium-ház ad otthont több helybéli magyar szervezetnek – többek között a Szeben megyei RMDSZ-nek is – és egyben ez a helyi magyar fiatalok egyik közkedvelt találkozóhelye.

Orosz Csaba, az RMDSZ medgyesi szervezetének elnöke – aki Balázs Bélával, a szövetség megyei elnökével együtt tett feljelentést a rendőrségen – a Hargita Népének elmondta, hogy a hatóságok az elején lazábban kezelték az esetet, később azonban teljes gőzzel dolgoztak az ügy felgöngyölítésén, és kedden már azonosították is a támadókat, akik közül csupán ketten voltak medgyesiek. Ebben szerepe lehet annak is, hogy az ügy országos nyilvánosságot kapott – mondta Orosz. Szerinte nem jelenthető ki egyértelműen, hogy etnikai jellegű konfliktusról van szó. Az esetet az RMDSZ országos vezetősége nyilatkozatban ítélte el.

Párhuzamban
Székelyföld elrománosításának kérdése
Semjén tájékozódott és tájékoztatott
A román politikusok számára
nem „mumus” a Fidesz-kormány

Román feltámadás


Legfrissebb

Legolvasottabb

letsdoitromania


zergeszakbolt, iglu, sáto


Impresszum | Médiaajánlat | Ofertă de publicitate