Semjén tájékozódott és tájékoztatott MTI 2010.06.21. 09:58
A magyar nemzetpolitika az alapgondolata, hogy történelmi okok miatt három pilléren nyugszik a magyar nemzet. Az anyaország magyarsága, a Kárpát-medencében, illetve a nyugati emigrációban élő magyarság alkotja azt – mondta Sepsiszentgyörgyön Semjén Zsolt.
Bukaresti megbeszélései után a miniszterelnök-helyettes pénteken Sepsiszentgyörgyön folytatta hivatalos romániai programját. Megérkezése után a helyi magyarokkal találkozott a Székely Nemzeti Múzeumban. Beszédében, illetve az azt követő sajtótájékoztatón elmondta: mindhárom pillérre szükség van, hiszen azok csak együtt biztosíthatják a magyar nemzet stabilitását. Semjén ismételten megköszönte a romániai magyarságnak azt a segítséget, amelyet az árvíz sújtotta magyarországi településeknek nyújtott.
A magyarságnak minél egységesebben kell megjelennie a politikai porondon. Most az összefogásnak jött el az ideje – állapította meg szombaton Kolozsváron Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki szombaton Kolozsváron részt vett az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) ülésén.
Az EMEF-et annak idején azért hívta életre az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, hogy kidolgozza és gyakorlatba ültesse az erdélyi magyar közösség sorsának jobbítását szolgáló stratégiákat. A szombati ülés után Markó és Tőkés közös sajtóértekezlet keretében üdvözölte a magyar miniszterelnök-helyettest a magyarországi költségvetésből létrehozott Sapientia egyetem épületében. Markó Béla elmondta: arra kérték a magyar kormányt, hogy kiemelt figyelmet fordítson ennek az oktatási intézménynek a támogatására, továbbra is segítse a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) működését, a magyar nyelvű felsőoktatás, illetve a romániai magyarság szellemi fejlődését biztosító művelődési intézmények ügyét.
Semjén Zsolt tájékoztatta a romániai magyarság képviselőit a magyar kormány támogatáspolitikai elképzeléseiről.
A magyar politikus romániai megbeszélésein központi helyet kapott a Magyarország és Románia közötti együttműködés kérdése. A szombati ülés résztvevői a sajtóértekezleten kedvezően értékelték, hogy Traian Băsescu államfő és Emil Boc miniszterelnök pozitívan viszonyult a magyar állampolgárság megadásáról szóló törvényhez.
Tőkés László a román–magyar kapcsolatok javításának fontosságát történelmi visszatekintéssel is hangsúlyozta. Emlékeztetett: kilencven évvel ezelőtt írták alá a trianoni békeszerződést, hetven évvel ezelőtt pedig Észak-Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz, majd ismét változott a helyzet. Szerinte most inkább azon kell gondolkodni, hogyan lehet begyógyítani a Trianon okozta sebeket, hogyan lehet orvosolni azokat a sérelmeket, amelyeket később a kommunista diktatúra okozott a romániai magyarságnak, gyökeresen átalakítva például Erdély etnikai térképét. Az európai parlamenti alelnök szerint e sebek begyógyítására alkalmas lehet a Magyarország és Románia közötti közeledés.
Romániai hivatalos látogatásának harmadik napján, tegnap Gyulafehérváron szentmisén vett részt Semjén Zsolt, majd megbeszéléseket folytatott Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsekkel, egyebek között a romániai felekezeti oktatásról, a magyarországi egyházpolitika tervezett változásairól és a keresztény értékek európai képviseletéről. A miniszterelnök-helyettes ezután hazautazott.
A Mediafax és az Agerpres román hírügynökségek tudósítói a verespataki aranykitermelés témájáról kérdezték a politikust. Tudósításaik szerint a miniszterelnök-helyettes kifejtette, hogy Budapest ellenzi a beruházás megvalósítását.
Módosul a látogatási időA Székelyföldre látogat Radu hercegNem örvendenek Sólyom látogatásánakA román politikusok számára
nem „mumus” a Fidesz-kormányAdevărul: Székelyföld létezik