Államfővé választották Schmitt Pált MTI 2010.06.29. 16:29
Schmitt Pált, a Fidesz-KDNP jelöltjét választotta meg köztársasági elnöknek az Országgyűlés kedden. A titkos szavazáson már az első fordulóban eldőlt, hogy ki kerüljön a legfőbb közjogi méltóság tisztségébe: a képviselők közül 263-an támogatták szavazatukkal a házelnököt, aki augusztus 6-án váltja hivatalában Sólyom László jelenlegi államfőt. Balogh Andrásra, a szocialisták köztársaságielnök-jelöltjére 59 szavazat érkezett.
A szavazás részleteit ismertetve az elnöklő Lezsák Sándor elmondta, a képviselők 366 szavazólapot vettek fel, ezeket hiánytalanul megtalálták a szavazóurnában. Az érvénytelen szavazatok száma 44 volt, a 322 érvényes voksból 59-et Baka Andrásra, 263-at Schmitt Pálra adtak le.
A bejelentést követően Schmitt Pál letette esküjét és ellátta kézjegyével az esküokmányt. Az eredményhirdetés alatt Balogh András megtapsolta Schmitt Pál sikerét.
Az esküokmány aláírását követően Schmitt Pál kezet fogott az eseményeket az egyik parlamenti páholyból figyelemmel kísérő Sólyom Lászlóval, Balogh Andrással, Baka Andrással, a Legfelsőbb Bíróság elnökével, Paczolay Péterrel, az Alkotmánybíróság első emberével és Mádl Ferenc volt köztársasági elnökkel.
Gratulált neki Orbán Viktor miniszterelnök, akit a parlamenti frakciók képviselői és a kormány több tagja is követett. A Jobbik korábban jelezte, hogy felveszik ugyan a szavazólapokat, de nem tesznek ikszet egyik név mellé sem, az LMP frakció tagjai pedig nem vették fel a szavazólapokat, mert egyik jelöltet sem tartják megfelelőnek az államfői posztra.
– Zárjuk le a rendszerváltozás utáni kort, szülessen meg az ezeréves alapokon nyugvó, modern és önbizalommal teli Magyarország, az egységes magyar nemzet új alkotmánya, ez mindannyiunk történelmi felelőssége - hangoztatta Schmitt Pál államfővé választása után a parlamentben.
Minden ember azonos állapotban születik, minden embert azonos jogok illetnek meg és kötelezettségeink is azonosak - mondta a politikus. Kiemelte: őszinte tisztelettel adózik Sólyom László és a korábbi államfők teljesítménye előtt. Mint mondta, a magyar emberek szeretete és tisztelete övezi őket, és ő személy szerint is sokat tanult tőlük. Rendkívüli megtiszteltetés, hogy ilyen nagyszerű elődök nyomába léphetek - fogalmazott.
Schmitt Pál a párbeszéd, az egymásra figyelés fontosságát hangsúlyozta. Az államfő legyen minden magyar összetartozásának megtestesítője - jelentette ki.
Beiktatták az új köztársasági elnököt Schmitt Pál államfőjelöltÚjabb tisztújításra készenIdeiglenes elnök a megyei MPP élénTőkés az EP alelnöke